A cikk elolvasása: Kevesebb mint 1 perc
Felhívni bennünket ajánlatért: 20 másodperc (06 1 780-2760)

Az ablakcsere mellett döntött, de nem tudja, milyet válasszon? Ha úgy érzi, annyi a piacon az ablak, mint égen a csillag, és mind ugyanolyannak tűnik, ezt a cikket mindenképpen érdemes elolvasnia.

Aki a műanyag ablakok témájával kezd el foglalkozni, már az első 5 perc után rájön: a piacot szinte teljes egészében a német termékek uralják. Ennek megfelelően a Magyarországon vásárolható műanyag ablakok többségét vagy Németországban gyártják, vagy ha máshol – például itthon – akkor jellemzően német licensz alapján.

A „német minőség” régóta bevált hívó szó, de ma már érdemes gyanakvóbban figyelni az efféle szlogeneket, hiszen a gyártó cég, termék, és az, hova, kinek gyártják az adott ablakot, legalább olyan mértékben meghatározza a kész termék minőségét.

nyito-lefele-nyil-bibor

Ár és minőség

A magyarországi, műanyag ablakot forgalmazó cégek legtöbbször német ablakokat építenek be. Rögtön kijelenthető, hogy a magasabb ár általában magasabb minőséget is jelent, vigyáznia kell azonban, hogy az árakat ne egyetlen cég kínálatában hasonlítsa össze, hanem a piac egészét nézze. Ennek azért van jelentősége, mert könnyen előfordulhat például, hogy egy adott cég nagyobb mennyiséget tárol raktáron egy kifutó ablaktípusból, és azért adja olcsóbban, míg egy másik cégnél teljesen ugyanaz az ablak 20-30%-kal is többe kerül.

Ugyanilyen különbséget jelenthet a gyártási ország: a külföldön, Németországban gyártott ablakok például általában drágábbak, mint az itthon, vagy tőlünk keletebbre előállított példányok, és hiába az azonos licensz, és a hasonló gyártási technológia, előfordulhatnak eltérések. A nyugat-európai ablakok szinte mindegyike kiváló minőségű, máshol azért akadnak gyatrább termékek. A hazai gyártók és forgalmazók túlnyomó többsége természetesen teljesíti a nyugaton megszokott színvonalat (erre a piac is rákényszeríti őket), vagyis szerencsére nehezebb vacakabb ablakot venni, mint megfelelő minőségűt. 

És van néhány olyan magyar cég is, amely itthon gyártja az ablakokat, leggyakrabban német megoldások alapján.

Van különbség műanyag ablak és műanyag ablak között?

Az egyik legmodernebb magyar ablakgyártó cég, a Marshall például szintén német megoldások alapján, német gépekkel készíti ablakait, melyek különösen hatékony hangszigetelő képességeikről híresek – a gyártó csendgaranciát ad legjobb ablakai mellé. Ugyanakkor a hőszigetelő képességük is figyelemreméltó: a Clima Guard üvegezés például a naphő 58%-át veri vissza, vagyis majdnem olyan hatékonyan tartja kinn nyáron a meleget, mint a redőny, miközben egyáltalán nem lesz sötétebb a lakás!

A másik márka, amivel bizonyára találkozni fog a tájékozódás során, az Aluplast, mely német gyártmány: ablak-, ajtó- és erkélyajtó kínálatuk nem csak kiváló minőségű, de sok színben és változatos kivitelben választható, így nem kell kompromisszumot kötnie a megjelenés rovására.

A sokféle ablakgyártó termékei a hétköznapi ember számára nagyjából ugyanolyannak tűnnek, mindegyikük magas minőségű PVC-ből készül, és a legtöbbnek horganyzott acélmerevítés fut a belsejében. A különbség inkább a profilok alakjában szokott lenni, amit csak akkor látnánk, ha keresztben félbevágnánk az ablakkeretet. A műanyag kamrák és az acélmerevítés alakja, kialakítása, a légkamrák száma és elrendezése adja a legfőbb különbséget, ez azonban az átlagos felhasználó számára többnyire láthatatlan.

Az, hogy milyen fajta ablakkeretet választ, függ attól is, milyen üveg kerül bele. Természetesen vannak előre összeállított csomagok a legkeresettebb kombinációkból, ezek megkönnyíthetik a választást, a legjobb azonban az, ha több cégnél is érdeklődik és árajánlatot kér hasonló típusokra, így összehasonlíthatja, melyik az Önnek legmegfelelőbb.

Az ismeretlen márkákkal azonban mindenképpen vigyázzon! Ha olyan típussal találkozik, amely nem beazonosítható, és semmi adat nem található meg róla máshol, (ráadásul gyanúsan „akciós”), azt mindenképpen kerülje el! Nem biztos, hogy átverésről van szó, de nagy rá az esély. Válasszon inkább ismert és/vagy megbízható, leinformálható márkát.

nyito-lefele-nyil-bibor